skip to Main Content
Bővült Az Engedélymentes Szakmák Köre

Bővült az engedélymentes szakmák köre

2016-ban jelent meg az első lista azokról a szakmákról, amelyekben a szomszédos harmadik országbeli munkavállalók engedélymentesen foglalkoztathatók Magyarországon 90 napig, azaz ez idő alatt csak a foglalkoztatás helye szerint illetékes állami foglalkoztatási szervként eljáró járási hivatalnak kell bejelenteni a szerb vagy ukrán munkavállaló alkalmazását. Ez a lista akkoriban 93 szakmát tartalmazott, azóta a lista csak bővült. Nemrég jelent meg a 2019-es lista, amely már 24 szakmacsoport 128 szakmáját öleli fel, vagyis egyre több szakember hiányzik a munkaerő piacról. Olyan érdekes szakmák is bekerültek a most érvényes felsorolásba, amelyekről eddig úgy sejtettük, vonzóak a magyarok számára és a fizetés is megfelelő, ezért is meglepő, hogy már pilótát és légi utaskísérőt sem lehet találni a magyar munkavállalók között. De felkerültek mezőgazdasági szakmák is, amelyek eddig nem szerepeltek a listákban, ezekbe is várják ukrán vendégmunkások jelentkezését.

Az új szakmákkal történt kiegészítés a honlapunkon megtalálható csoportosítás szerint 5 összefoglaló csoportot érintett: egészségügy, járművezetők, technikusok, gépkezelők és az egyéb fizikai és adminisztratív foglalkozások.

Az alábbi szakmákkal egészült ki a 2018-ban hatályos lista:

3332 Fizioterápiás asszisztens, masszőr (új 2019-ben)

5229 Egyéb személygondozási foglalkozású (új 2019-ben)

3172 Légijármű-vezető, hajózómérnök (új 2019-ben)

3190 Egyéb műszaki foglalkozású (új 2019-ben)

8325 Csomagoló-, palackozó- és címkézőgép kezelője (új 2019-ben)

8329 Egyéb, máshova nem sorolható, helyhez kötött gép kezelője (új 2019-ben)

4114 Adatrögzítő, kódoló (új 2019-ben)

4225 Ügyfélszolgálati központ tájékoztatója (új 2019-ben)

4229 Egyéb ügyfélkapcsolati foglalkozású (új 2019-ben)

5232 Utaskísérő (repülőn, hajón) (új 2019-ben)

6115 Dísznövény-, virág- és faiskolai kertész, csemetenevelő (új 2019-ben)

6119 Egyéb növénytermesztési foglalkozású (új 2019-ben)

6121 Szarvasmarha-, ló-, sertés-, juhtartó és -tenyésztő (új 2019-ben)

6122 Baromfitartó és -tenyésztő (új 2019-ben)

9331 Egyszerű mezőgazdasági foglalkozású (új 2019-ben)

6211 Erdészeti foglalkozású (új 2019-ben)

9332 Egyszerű erdészeti, vadászati és halászati foglalkozású (új 2019-ben)

9211 Szemétgyűjtő, utcaseprő (új 2019-ben)

9224 Pultfeltöltő, árufeltöltő (új 2019-ben)

Keressen bennünket, ha bármilyen kérdése van ukrán munkavállalók alkalmazásával kapcsolatosan! Elérhetőek vagyunk telefonon, e-mailen, de Facebook oldalunkon keresztül is felveheti velünk a kapcsolatot.

Back To Top