
Miért válasszak ukrán munkaerőt?
Összegyűjtöttük a leggyakrabban előforduló kérdéseket, amelyeket az ukrán munkaerőt keresők hozzánk fordulva tesznek fel. Ha Önnek is szakemberre lenne szüksége és nem talált magyar munkaerőt, de még bizonytalan a külföldi munkavállaló alkalmazását illető döntésben, segítünk, hogy itt megtalálja a válaszok között az Önt érdeklő információt.
K: Nekem szakképzett munkaerőre is szükségem lenne, nem csak betanított munkásra. Ilyet is tudnak közvetíteni?
V: A magyar vállalkozások leginkább szakmunkáshiánnyal küzdenek. Természetesen betanított dolgozókat is tudunk közvetíteni, akár nagyobb létszámban is, de a szakképzett munkaerőt kereső cégeknek hatékonyan tudunk segíteni, rövid időn belül. Az ipar lassan minden területére közvetítettünk már szakembereket, olyanokat is, akiktől még munkaadójuk is látott új megoldásokat, innovatív ötleteket. Büszkék vagyunk arra is, hogy Magyarországon ritka vagy már egyáltalán nem oktatott szakmák szakembereit is meg tudtuk találni Ukrajnában, így nekünk nem jelent problémát az sem, ha Önnek különleges szaktudású ukrán munkaerőre lenne szüksége.
K: Még soha nem alkalmaztam sem ukrán munkaerőt, sem más országból érkezett vendégmunkást. Hogyan kezdjek neki?
V: Nagyon egyszerűen. Mondja el nekünk, milyen szakemberre van szüksége, hány főre, mi lenne a végzendő munka, hogyan alakul a munkaidő, mennyi lenne a nettó ajánlott bér, figyelembe véve a szállás díját is. Mi ezek alapján rövidesen árajánlatot adunk a közvetítési díjra vonatkozóan. Amennyiben ajánlatunk elfogadható, úgy szerződést kötünk Önnel.
K: Szállást is kell biztosítanom?
V: Mivel külföldi, azon belül is ukrán munkaerő közvetítésével foglalkozunk, akik nem tudnak maguknak Magyarországra érve szállást keresni, így ezt a munkaadó szokta biztosítani, amely lehet munkásszállás, lakás, de gyakran bérelnek több fő alkalmazása esetén családi házat is. Általában a munkaadó vállalja a teljes lakhatási költség megfizetését, de van olyan is, aki csak a lakbért vállalja, a rezsiköltséget azonban levonja a munkavállaló munkabéréből.
K: Az nem jó megoldás, ha én csak keresek nekik szállást, de ők bérlik ki?
V: Elvileg megoldható lenne, de a tapasztalataink alapján a szállásadók szívesebben adják ki magyar vállalkozásnak az ingatlant, mint külföldi állampolgárnak. Arra fel szoktuk hívni megbízóink figyelmét, hogy olyan szállást keressenek, ha nem saját tulajdonú ingatlanba szeretnék elszállásolni az ukrán munkavállalókat, hogy az ingatlan tulajdonosa hajlandó legyen lakcímbejelentőt aláírni a munkavállalók lakcímének bejelentéséhez.
K: Miért van szükség lakcímbejelentőre?
V: Mert Magyarországon is, mint bárhol máshol, ha huzamosabb ideig tartózkodik külföldiként valaki, be kell jelentenie a szállást, ahol lakik. Az ukrán vendégmunkások a jelenlegi szabályozás szerint 90 napig (180 napon belül) munkavállalási célú tartózkodási engedély nélkül vállalhatnak munkát egyszerű bejelentéssel, azonban ha a munkaadójuk szeretné hosszabb távon alkalmazni őket, szükségük lesz tartózkodási engedélyre, ahhoz pedig igazolni kell a lakhatás meglétét.
K: Hogyan tudom az ukrán vendégmunkásokat alkalmazni?
V: Nem sokkal bonyolultabb, mint egy magyar munkavállalót. Hiányszakmákban (ezeknek a felsorolása honlapunkon megtalálható) 180 napon belül 90 napig munkavállalási engedély nélkül vállalhatnak munkát az ukrán állampolgárok, ebben az esetben egyszerű bejelentésre van szükség a helyi foglalkoztatási hivatalnál (jelenleg ez a kormányhivatalok foglalkoztatási osztályát jelenti), valamint adószám és TAJ-szám szükséges a dolgozó részére.
K: De ha én elégedett vagyok az ukrán munkavállalóval és hosszabb távon szeretném alkalmazni, az megoldható?
V: Természetesen. A 90 nap elteltével munkavállalási célú tartózkodási engedélyre lesz szükségük. Ennek ügyintézését mi vállaljuk Ön helyett ennek összetettsége miatt, de ugyanez vonatkozik az adó- és a TAJ-számra is, így Önnek ezekre nem kell időt szánnia.
K: Honnan fogom tudni, hogy alkalmas-e az Önök jelöltje a munkavégzésre?
V: Ha az önéletrajza alapján megfelelő Önnek a jelölt, akkor ideutaztatjuk és kipróbálhatja, tesztelheti, hogy megfelel-e a tudása. Ha nem, Önnek természetesen nem kell közvetítési díjat fizetnie. A közvetítési díjunk, amely egyszeri díj, csak akkor kerül számlázásra, ha megfelel a jelölt és Ön alkalmazni szeretné.
K: Mi van akkor, ha felvettem, de nem válik be mégsem, vagy nem jövünk ki egymással, esetleg valamiért felmond az ukrán vendégmunkás?
V: Vállalunk garanciális közvetítést is kérés esetén, amely biztosítja Önnek, hogy Ön ebben az esetben térítésmentesen cserelehetőséggel éljen. Azonban tapasztalatunk alapján ritkán van csak szükség cserére, ez leginkább a betanított munkaerőre jellemző, akik nincsenek mindig tisztában a végzendő munka mennyiségével. Ha megkapják a toborzáskor ígért bért és szállást, az ukrán munkavállalók nem nagyon szoktak felmondani, mivel a munkavállalási célú tartózkodási engedély cégnévre szól, azzal az ukrán munkavállaló nem tud máshol elhelyezkedni.
K: Hogyan tudom magamat megértetni velük? Beszélnek magyarul?
V: A kárpátaljai magyarok már sokan átjöttek dolgozni, hiszen nyelvtudásuk miatt ők önmaguk is tudnak állást keresni, nagyon kevesen maradtak csak olyanok, akik nem vállaltak még Magyarországon munkát. Mi főleg ukránokat közvetítünk, akik ukránul, oroszul beszélnek. De partnereink visszajelzései alapján pár nap alatt megoldódnak a nyelvi problémák is, mert az ukrán vendégmunkások motiváltak, pénzt szeretnének keresni, hogy hazaküldjék a családjuknak, hiszen hazájukban az itteni fizetésük töredékét keresik csak meg, ezért érdekeltek abban, hogy minél jobban megfeleljenek új munkahelyükön. Természetesen segítünk Önöknek fordítási feladatok ellátásával is, amennyiben igény van rá, vállaljuk a munkahelyi szabályzatok, előírások, feliratok fordítását is. Igen gyakran kiderül az is, hogy a fogadó cégnél van olyan dolgozó, aki még kötelezően tanulta az orosz nyelvet, ez a nyelvtudás is jól jön ilyenkor.
K: Még mindig bizonytalan vagyok, miért éri meg nekem ukrán munkaerőt alkalmazni? Soknak tartom a plusz költségeket, ami ezzel jár.
V: Tény, hogy kezdetben soknak tűnhet a költség, de mindezek felmerülnek olyan magyar munkavállalók esetében is, akik otthonuktól távol vállalnak munkát, hiszen őket is meg kell találni közvetítőkön keresztül és számukra is kell szállást biztosítani. De manapság már olyan mértékű a munkaerőhiány, hogy hónapokig nincsenek jelentkezők az állásokra, vagy ha vannak is, egy kevés plusz fizetésért vagy jobb munkahelyi körülményekért, kevesebb elvégzendő munkáért cserébe hamar hajlandóak is tovább állni. Az ukrán dolgozók ügyesek, nagy teherbírásúak, és mivel messze laknak, nem mennek hétvégenként haza, így hajlandóak több túlórát vállalni. Sokan tartanak a kulturális és vallási különbségektől, de ennek előnye is van, hiszen az ukránok ortodox keresztény ünnepei máskor vannak, mint a mi ünnepnapjaink, így amikor a magyarok szabadnapjukat töltik, az ukránok dolgoznak és ez fordítva is igaz. A munkavállalási engedély pedig, mint már említettük, csak a munkaadó cégnél engedélyezi a munkavállalást, máshol ez az engedély nem használható, így nehezebben tudnak állást változtatni. De nem csak emiatt kötődnek munkaadójukhoz az ukrán munkavállalók, hanem a megbízóinktól kapott visszajelzések szerint lojálisak is munkaadójukhoz és szívesen elvégzik a rájuk bízott munkákat, nem kérdőjelezik meg a kiszabott feladat elvégzését. Mivel így folyamatosan biztosított Önnek a munkaerő, Ön nem esik el a megrendeléseitől, cége fejlődni fog és gyorsan megtérül az ukrán munkavállaló alkalmazásának költsége.